A Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény értelmi fogyatékosokat ellátó otthona három telephelyen működik Tordason, míg a pszichiátriai betegeket ellátó telephelyeink Budapesten találhatóak.
Tordas egy dinamikusan fejlődő kis falu Fejér megyében Budapesttől 35 km-re, az M7-es autópálya mellett. A falu életéhez 1982 óta tartoznak az értelmileg akadályozott emberek. Korábban a helyi kastély épületében, majd az új, modern, az ellátásnak megfelelő épületben kaptak helyet.
A központi épületet 2000. május 15-én vették birtokba a lakók, melyben 4-2x2-2 és 1 ágyas apartman jellegű lakóegységekben élnek, melyekben zuhanyzós fürdőszobák, beépített szekrényekkel ellátott előterek találhatók. Az ötven fős lakóegységek – teakonyhákkal, közös fürdőszobákkal, társalgókkal és nővérszobával - az épület két szintjén L-alakban helyezkednek el, négy gondozási egységként funkcionálva. A földszinti aulából – mely egyben a látogatók fogadásának színtere is – fodrászat, orvosi rendelő nyílik. A középrész tetőterében négy foglalkoztató helyiség működik, melyet 80 fő befogadására terveztek. A foglalkoztatás további helyszíne a felvonulási épület felújítása után kialakított faház, ahol 60 fő dolgozik. Zárt és nyitott folyosó vezet a 100 fős ebédlőbe, mögötte modern, 400 adagos konyhaüzem húzódik, mely HACCP minősítéssel rendelkezik. Az épületben mosoda, karbantartó műhely üzemel. A lakók mozgásfejlesztését kondicionáló terem, két szabadtéri sportpálya, valamint speciálisan kialakított mozgásfejlesztő centrum szolgálja. Közösségi színtér a belső udvar, mely különösen tavasszal és ősszel jelent kellemes környezetet, motiválva a szabadtéri tartózkodást. A szolgáltatások körét bővíti az épület közepén elhelyezett, gazdag árukészletet kínáló büfé.
A 60 férőhelyes, ápolást-gondozást nyújtó Hangyasori Otthon a központi épület közvetlen környezetében nyert elhelyezést, építészeti megoldásaiban maximálisan igazodva a felhasználói speciális szükségletekhez, biztosítva az akadálymentes közlekedés feltételeit.
A Somogyi Béla utcai családias jellegű Borostyán Lakóotthont, ápoló-gondozó célú lakóotthonként 2006. március hónapban vették birtokba lakói.
A budapesti, Ráday Gedeon utca 3. szám alatti Pszichiátriai Betegek Otthonát 2012. január 1-én csatolták az intézményhez. A Pszichiátriai Betegek Otthona telephely története 1950-ben kezdődik, amikor a Fővárosi Tanács megkezdte a működtetést, a fővárostól csaknem 300 km-re, Máriapócson a Szent Baziliták Rendházban 71 gondozottal.
A kor „szociális”ellátására jellemző volt, hogy az elmebetegek, értelmi fogyatékosok és a szociálisan rászoruló idősek otthonait Budapesttől és lakott területtől távol igyekeztek elhelyezni. A rendszerváltást követően az önkormányzatok különös hangsúly fektettek a szociális hálózat bővítésére, a szociális otthonok fejlesztésére. A Fővárosi Önkormányzat felismerte a lakosság azon igényét, hogy a távoli vidéken elhelyezett, eredetileg budapesti illetékességű emberek ellátását végző, szociális intézményeit Budapesten működtesse. Az intézmény székhelyének Budapestre történő áthelyezését sürgetőbbé tette, hogy a Szent Bazilita Rend visszaigényelte a régi rendházát. A Fővárosi Önkormányzat akkori vezetésének több évig tartó kitartó munkájának eredményeképpen sikerült 1997.évben sikerült megtalálni az intézmény jelenlegi helyét. Az épületegyüttes korábban az egészségügyhöz tartozott, először a kerület szakorvosi rendelőintézeteként működött, majd a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház kihelyezett rehabilitációs és nephrológiai osztályának adott helyett, ezt a részleget számolták fel 1997.évben. Az épületbe, a teljes felújítást követően, 2000 novemberében költözött be a Máriapócsról felköltöző 100 ellátott, illetve Budapest területéről felvett 40 ellátott.
Pszichiátriai Betegek Otthona telephely épületén belül, négy eltolt szinten élnek az ellátottak. A földszinti ápolási osztályon kerülnek elhelyezésre a mozgásukban korlátozott, kerekesszékkel, járókerettel közlekedő ápolásra szoruló lakóink. A II. osztályon férfiak, a IV. osztályon nők élnek, a III. rehabilitációs osztályon folyik a lakóotthoni életre való felkészítés. A lakószobák 2-4 ágyasok, a folyosón találhatóak a felújított fürdőszobák, toalettek. Minden osztályon rendelkezésre áll társalgó, ahol a közösségi programok kerülnek megtartásra. A telephelyen 6 fürdőszoba teljes felújítása történt meg, mely magában foglalta a vezetékek és csőrendszerek teljes cseréjét, 2 zuhanyzós és 2 mosdós fürdőszobák kialakítását, a falon illetve a padlón lévő csempék és járólapok vidámabb színre való cseréjét. Az utcai frontra modernebb műanyag ablakok kerültek. A III. osztályon élő lakók számára biztosított az osztályon található teakonyha használata. Az alagsorban vehető igénybe a fizikoterápia, ugyanitt jól felszerelt tornaterem is rendelkezésre áll. Az alagsorban található a fodrászat-pedikűr. A lakók részére térítésmentesen biztosított a fodrász, a pedikűr szolgáltatásért fizetni kell.
A 3x12 férőhelyes rehabilitációs célú lakóotthon a Pszichiátriai Betegek Otthona közvetlen közelében található. Házanként 6 db 2 ágyas szoba, társalgó, ebédlő, kamra, fürdőszoba áll a lakók rendelkezésére.
Építészeti megoldásában alkalmazkodik lakóink igényeihez, sőt az esetleges speciális igényhez is, biztosított az akadálymentes közlekedés, házanként mozgássérült fürdőszoba és WC is található. A lakóotthonokban lakóinknak lehetősége van a főzésre, sütésre a modern konyhai eszközökkel felszerelt konyhákban.