^Vissza a lap tetejére
logo

Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény

Egy igaz történet

A Ruttkai Éva Színház társulatával először 2003. évben találkoztunk. A program egy színházi előadás megtekintése a szabadidő tartalmas eltöltésére.
Évek múlva is örömmel emlékszem vissza az első találkozásra, a felénk nyújtott kezekre. A színpadon a művészek nekünk játszottak, előadás szünetében velünk voltak. Lakóink ámuló, boldogságtól csillogó tekintete mindent elmesélt.

Kialakult egy szoros, szeretetteljes érzelmi kapcsolat a Ruttkai Éva Színház társulata, vezetői és az otthonunk között. Hagyománnyá vált, hogy együtt ünnepeljük a Karácsonyt, együtt sírunk, együtt nevetünk. Otthonunk lakói felszabadultan mennek egy-egy színházi előadásra, mert érzik az őszinte barátságot a társulat és a többi színházlátogató részéről, hiszen ez már egy „nagy” lépés a befogadó világ felé.

Szalay Zsolt igazgató úrtól kérdezem:
Kedves Zsolt! Neked és társulatodnak miért természetes az, hogy barátsággal és őszinte szeretettel fogadjátok sérült embertársainkat?
„Nagyon nehéz erre válaszolni, mert nekünk ez tényleg természetes, nem is beszélve arról, hogy több szeretetet, ragaszkodást kapunk tőlük, mint egészséges társainktól.”

Mi volt az első benyomásod a tordasi értelmi fogyatékosok otthonának lakóiról és dolgozóiról?
„Sok hasonló helyen jártam már, de csak egy mondatban válaszolhatok. Ebben az otthonban élő emberek viselkedése a dolgozók kapcsolata, törődése az otthon lakóival minta és példaértékű.”

Takácsné Fekete Judit 
segítő